Felújítják az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kecskeméti utcai épületegyüttesét - írja a az európai uniós Közbeszerzési Értesítő alapján a Pestbuda.hu. A Kecskeméti utca 10–12. szám alatt található B épület és a hozzá csatlakozó Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárny az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának ad helyet.
Több mint száz év után megszűnik a szegedi 1-es vonalon a villamosközlekedés. Az utasokat a jövőben az 1-es jelzésű tram-train (a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos) szállítja a rókusi vasútállomás és a nagyállomás között - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t. Az 1-es villamos utolsó szerelvénye pénteken este 10 óra előtt indul Szeged vasútállomásról.
Sorra jönnek a bejelentések, hogy vízhiánnyal küzdenek az egyes települések, korlátozásokat kell bevezetni és szélsőséges esetben akár már az ivóvíz ellátás sem biztosított. Budapest északnyugati és északkeleti részén a fizikai adottságok is nehezítik a víz megfelelő ellátását, a hőség fokozza a fogyasztást, a helyzeten pedig az sem segít, hogy 40-50 éves hálózatok biztosítják a lakosság mindennapi vizét, amikre ráférne a korszerűsítés. De miért épp a Budapestről északkeletre és északnyugatra fekvő településeket érinti a vízhiány, ha az agglomeráció egészére igaz a hirtelen népességnövekedés a kiköltözési hullám miatt? Mire számíthatnak az ott élők, és mire az ország más részén vízhiánytól rettegők? Milyen a magyar vízellátási infrastruktúra? Hol számíthat a lakosság hasonló problémákra? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe a Magyar Víziközmű Szövetség segítségével.
A Déli összekötő vasúti híd építése miatt hétfőtől módosul a menetrend a győri, a fehérvári és a pécsi vonalon - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
A rekkenő hőség és a tóparton is beinduló fesztiválszezon nagyot dobott a balatoni vonatok forgalmán, a látványosan megugró számadatokra az első teljes hónap után érdemes lesz újra ránézni, de már most világos, minden eddiginél többen szállnak, ülnek vonatra a Balaton irányába - a Technológiai és Ipari Minisztérium közlése szerint.
Karók helyett virágokkal gátolják a gyalogosokat akadályozó, szabálytalan parkolást a Margit körúton - osztotta meg a II. kerület közösségi oldalán Őrsi Gergely, a kerület polgármestere. Emellett hamarosan elkezdődhet a Margit körút zöldítése is a páros oldalon, ahol 3248 darab évelő és 1970 darab hagymás növény ültetését tervezik, valamint legalább egy tucat fának igyekeznek megfelelő helyet találni.
Kibővíti a lakossági zajszigetelési programját a Budapest Airport: ősztől hatalmas ablakszigetelési és ablakcsere program indul az érintett lakosság számára. Üllő, Vecsés, illetve a X., a XVII., és a XVIII. kerületekben összesen több ezer háztartás pályázhat az ingyenes, vagy a nagyrészt támogatott zajszigetelési fejlesztésekre.
Újból megalakulhat egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum, ahol megvitathatnák a fővárost és a környező településeket érintő közös kérdéseket és fejlesztési koncepciókat alakíthatnának ki - közölte a területfejlesztési miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Távhővezeték-szakaszokat korszerűsített, új vezetékszakaszokat épített és új fogyasztókat kapcsolt a hálózatra a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.; a beruházás értéke meghaladta a 6,8 milliárd forintot, aminek 50 százaléka, több mint 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás.
Hamarosan átadják a Corvin Sétány mentén épült utolsó lakóépület, a Cordia által jegyzett Grand Corvin második ütemét is. Az épület befejezésével végéhez közelít Közép-Európa legnagyobb városrész-megújítási projektjének egyik legfontosabb fejezete. A cég a projekt melletti tűzfalra a Színes Város Csoporttal közösen a Pál utcai fiúk egy részletét eleveníti meg.
Pihenőparkot alakítana ki a VI. kerületi önkormányzat egy régóta üresen álló, Vörösmarty utcai telken, az erről szóló előterjesztést június 30-án tárgyalta a képviselőtestület - írja az Építészfórum. A tervek szerint a területet átmenetileg, mintegy másfél-két évig hasznosítanák parkként, melynek kapcsán már zajlanak a telektulajdonossal az egyeztetések.
Egyedi kialakítású, okos és környezetbarát megoldásokkal felszerelt parkolóház átadását készíti elő a Futureal Őrmezőn. A komplexum több mint 300 parkolót biztosít, elsősorban a Budapest ONE irodaépület bérlői és látogatói számára, de a fennmaradó helyek a közforgalom számára is elérhetők lesznek. A vegyes funkciójú épület egy Foxpost csomagfelvételi állomásnak is helyet ad.
Megnyílt a Füredi csomópont felüljárója. A 8-as főút Veszprém déli elkerülő I. üteme, a Litéri és a Füredi csomópontok között a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a STRABAG Építő Kft. kivitelezésében valósul meg. A Füredi csomópont átadása jelentősen könnyíti a közlekedést - írja a Magyarépítők.
Az önkormányzat döntése nyomán júliustól a jelenleginél szigorúbb feltételekkel lehet csak parkolni Pécs közterületein: több eddigi kedvezmény megszűnik, a fizető övezet mérete növekszik, bizonyos zöld rendszámos autók ingyenes várakozási lehetőségét eltörlik és a "városmagba" történő behajtás szabályai is változnak.
Múlt héten derült ki, hogy jelentősen változnak a parkolási szabályok Budapesten: 4 egységes zóna jön létre a jelenlegi töredezett 27 helyett és emelkedik is a parkolás díja. A parkolás drágulása azonban nem csak fővárosi jelenség. A kormányhatározat, mely megtiltja a parkolás díjának emelését június 30-ával lejár, a nagyvárosok önkormányzatai pedig kapnak az alkalmon és több helyen is díjat emelnek - írja a Telex. Van város ahol egyes zónákban két-háromszorosát kell fizetni az eddiginek és az éves bérletek is jelentősen drágulnak.
Kezdetét vette a második irodaház kivitelezése a Dürer Park projekt keretében. Az Abonyi, a Zichy utca és az Ajtósi Dürer sor határvonalán belül elhelyezkedő területen a Dürer Befektetési Kft., fejlesztőpartnereként a Property Market Kft. három lakóépületet és két irodaházat épít - írja a Magyarépítők.
Szinte kereken egy éve, 2021 június 16-án zárták le a Lánchidat az autós forgalom előtt, hogy az teljes körű felújításon essen át. A BKK most timelapse videót készített a híd felújításának első egy évéről.
A Nanavízió építésziroda nyerte a Szigetszentmiklós József Attila-telep hévmegálló új előterének és P+R parkolóházának tervezésére kiírt építészeti tervpályázatot - adta hírül közösségi oldalán Vitézy Dávid, a Nemzeti Közlekedési Központ vezérigazgatója.